A Scutari szandzsákba illesztett (1499) Montenegró még rendelkezik egy a cetinjei Zetát a tengerparttal összekötő folyosóval a Cattarói-öböl (Bocche di Cattaro) és Lastua között. Miután a tengerparti Zetát Velence 1717-ben elhódítja (élére "Albánia igazgatására" a cattarói kormányzót állítva), Montenegró fő törekvése a tengeri kijárat visszaszerzése.
A velencei tengerpart a városállam bukásával 1797-ben Habsburg-kézre kerül. Ugyanekkor az elszigetelt Montenegró törökellenes harcának támogatására a cár a keresztények megsegítésének jelszavával flottát küld a Cattarói-öbölbe. Segítségükkel a (scutari pasát Krusinál legyőző) Montenegró megszállja Buduát is, de a campoformiói békével átengedni kényszerül Ausztriának.
Az Öböl státusa az osztrák vereséget szentesítő 1805-ös pozsonyi békével válik újra kérdésessé, amikor a tengerpart francia kézre kerül. I. Njegos Péter Oroszországhoz fordul segítségért, s az 1806 februárjában megjelenő orosz flotta a montenegrói csapatokkal elfoglalja az Öbölt, Raguza májusi francia okkupálása után pedig ostrom alá veszik a várost. Az 1807-es tilsiti orosz-francia megbékélés után az orosz hajóraj távoztával Montenegró kivonni kényszerül csapatait. Az 1808 januárjában francia kézre kerülő Raguzát az 1809-es schönbrunni béke után az Öböllel együtt Illiriába illesztik.
A tengerpartért folyó háborúskodás végén Montenegró 1813 októberében brit tengeri segítséggel (Anglia az 1811 márciusi lissai tengeri győzelem után már uralja az Adriát) elfoglalja Cattarót és Buduát, ostrom alá veszi Castelnuovót. Az osztrák csapatok támadásával azonban 1814. jún. 12-én Cattaró Habsburg-kézre kerül, s az 1815-ös rendezés ezt szentesíti: az Öböl környékét Dalmácia tartományba illesztik.
A montenegrói expanzió egyik fő iránya továbbra is a tengerpart marad, de a nagyhatalom Ausztria (először az 1830-as expanziós kísérlet során) útját állja. A határok 1859-es rögzítésekor szó sincs tengeri kijáratról. Az 1862-es scutari konvenció ugyan Bar kikötőjén át kereskedelmi lehetőséget biztosít számára, azonban az adriai és ezen keresztül a mediterrán orosz befolyás erősödésétől tartó Anglia és Franciaország megvétózza Castellastua/Novasela/Petrovac kikötőjének megszerzésére irányuló tervét.
Végül az 1876-78-as háborúban jut ki Montenegró a tengerpartra (ha nem is ott, ahol hosszú ideig törekedett rá). A san-stefanói békében neki ítélt tengerpartot (Antivar/Bar, Dulcigno/Ulcinj) lényegében megtartja a berlini kongreszszussal is, bár a Bojánától vissza kell vonulnia, a tengerparti sávon pedig osztoznia kell a Monarchiával, amely Dalmácia déli részét megnyújtva megkapja Spizza/Spic/Sutomore körzetét. Az 1909-es osztrák-montenegrói szerződés kereskedelmi jogokat biztosít számára a Cattarói-öbölben. A Balkán-háborúk eredményeként a Shkodrai-tó és a tengerpart közötti területét a Bojanáig terjeszti ki (Krute/Krusi).
|
|
|
