EMA » térképek » Köztes-Európa »
235. A németek kitelepítése Köztes-Európából, 1945-1952
 
   
A potsdami döntés után az 1945. nov. 20-i irányelvek alapján 1946 elejétől meginduló kitelepítéssel Csehszlovákiából szinte teljesen eltűnik a három milliós német etnikum (245. térkép). Lengyelországban a kitelepítés (241. térkép) mellett az országban maradó németek a lengyel állampolgárságért "verifikálási eljáráson" esnek át (1947 végéig 2.171 ezer), s csak 1989-ben ismerik el újra német kisebbség létét. Az 1939-ben Németország 1945-ös határain kívül élő 16.997,5 ezer németből a háborús veszteség (3.208,4 ezer), a menekülés/áttelepülés (12.079,8 ezer) után Köztes-Európában (a Szovjetunióval) 3.799,0 ezer marad (1988).

A hazamenekülők jelentősen felduzzasztják a német tartományok lakosságát. A szovjet megszállási zónán (NDK) belül 1945-1962 között Szász-Anhaltba 880 ezer (a lakosság 21,3 %-a), Mecklenburgba 871 ezer (41,7 %), Szászországba 679 ezer (12,2 %), Türingiába 552 ezer (19,0 %), Brandenburgba 530 ezer (20,8 %), a nyugati zónákon (NSZK) belül Bajorországba 1.932 ezer (21,0 %), Felső-Szászországba 1.848 ezer (27,2 %), Észak-Rajna-Vesztfáliába 1.323 ezer (10,0 %), Schleswig-Holsteinbe 856 ezer (33,0 %), Hessenbe 715 ezer (16,5 %), Baden-Württembergbe 650 ezer (16,6 %) keleti német kerül.


235a) Német menekültek és áttelepülők Köztes-Európából az NSZK-ba, 1945-1968

1 repatriáltak, 1950-1968

2 áttelepülők, 1945-1949

3 áttelepülők, 1950-1961

4 menekülők, 1961-1968

5 Berlini Falon át menekülők, 1961-1968


A keletnémet zónából a nyugatiakba (NSZK) 1945-1949 között 438,8 ezer, 1950-1968 között 4.001,6 ezer német települ/menekül át (utóbbiból 559,1 ezer a repatriálási egyezményekkel Lengyelországból, valamint Csehszlovákiából, Magyarországról, Jugoszláviából, Romániából). Az NDK-ban fokozatosan szigorítják a áttelepülést: visszavonják a "német személyi igazolványt" (1951. jan. 25.), lezárják a zónahatárt (1952. máj. 29.), a "köztársasági disszidenseket" sújtva módosítják az útlevéltörvényt (1957. dec. 11.), megvonják a visszatérés lehetőségét (1958. aug. 20.). Ennek ellenére 1950-1961 (augusztus 13.) között 2.731,2 ezer keletnémet települ/menekül át. A berlini fal 1961. aug. 13-i felhúzása és a belnémet határ hermetikus lezárása után 1961 (aug. 14.)-1968 között 124,8 ezer keletnémet képes átmenekülni a határon, 27,5 ezer a berlini falon.

Az 1970-es évek elején kötött keleti szerződések nyomán erősödik a legális áttelepülés (Lengyelországból 1970-1979 között 203 ezer, 1980-1989 között 633 ezer német települ át). Az áttörést 1989 hozza: míg 1988-ban 39,8 ezer keletnémet települ át, 1989-ben (miközben november 10/11-étől átjárhatóvá válik a berlini fal) 343,9 ezer. Az NDK "kiürülését" a két német állam egyesülése akadályozza meg (280. térkép).


 

 
 
  <<| előző térkép

234. Kommunista választási eredmények a megszállt Nagy-Németországban, 1945-1947

>>| következő térkép

236. A finn nemzetállam a II. világháború után

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék