EMA » térképek » Köztes-Európa »
304. Országgyűlési választás Albániában, 1991
 
   
Albániában a nemzeti kommunista átmenet során az 1991. márc. 31-i országgyűlési választáson az 1.984,9 ezer jogosult 98,9 %-a vesz részt. Érvénytelen 44,6 ezer (2,3 %) szavazat (a térkép a mandátummegoszlást mutatja).

Győz a kommunista Albán Munkapárt 56,2 %-al (169 hely a 250-ből). A 26 kerületből 21-ben a helyek többségét szerzi meg (13-ban mindet), Elbasanban 13-at (Demokrata Párt 6), Korcëban 12-t (5 demokrata), Lezhëben 3-at (2 demokrata), az észak-epiruszi Gjirokastërban és Sarandëban 4-4-et (az Omoniával szemben). Szoros az eredmény Krujëben (4-4 munkapárti és demokrata) és Vlorëban (7-7 munkapárti és demokrata). A 38,7 %-al (75) második ellenzéki Demokrata Párt városi-tengerparti körzetekben győz: Shkodërben (16; AMP 3), Durrësben (13; AMP 6) és Tiranëban (19; AMP 10). Az 1,8 %-al harmadik Republikánus Párt nem kap mandátumot. A negyedik görög Szövetség az Emberi Jogokért/Omonia 0,7 %-ot ér el, de koncentráltan délen (Gjirokastër 2, Sarandë 3 mandátum). A 0,3 %-al ötödik Veteránszövetség Dibërben kap 1 mandátumot.


303a) Parlamenti választás Albániában, 1992

1 Demokrata Párt

2 Albán Szocialista Párt

3 Szövetség az Emberi Jogokért/Omonia

4 abszolút többség


A már 1992. márc. 22-én megtartott új parlamenti választáson a 2.021,2 ezer jogosult 90,4 %-a vesz részt. Igen magas (7,7 % = 140,7 ezer) az érvénytelen szavazatok aránya.

A Demokrata Párt 62,1 %-al győz (92 hely a 140-ből). A 27 kerületből (Dél-Durrës Kavajë néven önállósul) 21-ben első (17 abszolút többség). A listás eredményt nem számítva mindössze négy helyet kap más párt (a Szocialista Pártra átkeresztelt exkommunista AMP 1-1-et Gramshból és Skrapanból, az Omonia 1-1-et Gjirokastërból és Sarandëból). A DP Kavajëban (89,9 %), Durrësben (79,3 %) és Shkodërben (78,2 %) éri el legjobb eredményét, relatív többséget Beratban 49,9 %-al (SZP 44,0 %), Elbasanban 47,1 %-al (megoszló rivális szavazatok), Kolonjëban 45,7 %-al (SZP 45,1 %) és Tepelenëban 42,6 %-al (SZP 41,0 %). Leggyengébben Sarandë (24,9 %) és Skrapar (28,4 %) kerületben szerepel.

A 25,7 %-al második Szocialista Párt a belső-albániai Skrapar (62,3 %), Gramsh (54,8 %), Përmet (46,6 %) és Librazhd (40,4 %) kerületben győz. Leggyengébben az újonnan létrehozott Kavajëban szerepel (5,1 %). Harmadik a Szociáldemokrata Párt 4,4 %-al (7), a legszinesebb Elbasanban a DP és az SZP mögött harmadik helyet jelentő 18,7 %-al, Pukëben 7,1 %-al. A görög Omonia 2,9 %-a (Sarandë 50,8 %; Gjirokastër 38,1 %, a DP 36,6 %-a ellenében) most csak két helyhez elég. Jól szerepel a többi déli megyében is (Vlorë 6,2 %, Përmet 3,7 %, Kolonjë 2,7 %, Tepelenë 1,7 %). Az ötödik Republikánus Párt (3,1 % = 1) Elbasanban 10,3 %-ot, Tepelenëben 7,3 %-ot ér el.


 

 
 
  <<| előző térkép

303. Parlamenti választás Szerbiában, 1990

>>| következő térkép

305. Parlamenti választás Észtországban, 1992

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék