Az 1878-as berlini kongresszus albán szempontból igazságtalan döntései nyomán felerősödő önállósodási igény a Prizreni Ligában intézményesülve a birodalmon belüli autonómiát tűzi célul. Az 1910-es felkelés letörése után a közigazgatási autonómiát elsősorban a török parlament ifjútörök liberálisokban bízó albán képviselőcsoportja szorgalmazza 1911 decemberétől. A nacionalista ifjútörök vezetés erre feloszlatja a nemzetgyűlést, az albánok pedig 1912 április-májusában immár a függetlenségért indítanak újabb felkelést.
A felkelők az 1912. nov. 28-i vallonai nemzetgyűlésen kikiáltják Albánia függetlenségét, amit a nagyhatalmak (Monarchia, Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország, Oroszország) londoni konferenciája már december 20-án elismer, a pontos határmegvonást későbbre utalva.
A Szerbia adriai expanzióját megállítani kívánó Monarchia 1912. dec. 20-i (később Olaszország által támogatott) aránylag nagylelkű javaslatával szemben Oroszország ugyanekkor születő ellenjavaslata, méginkább a Balkán Szövetség 1913 januári javaslata igen szűkkeblű: utóbbi északon alig terjed ki Mirditára (Shkodra a határon kívül marad), keleten nem éri el a Fekete-Drint, illetve a tavakat, délen - a Vallonai-öbölig - kívülmarad Epirusz. Leginkább megközelíti az etnikai határt az albán ideiglenes kormány 1913 eleji igénye, átfogva északon a Moraca egész balpartját, a Lim forrásvidékét (Gusinje), Metohiját (Ipek), az Ibar balpartját (Koszovó), keleten a Vardar jobbpartját Skopjéval, Velessel és Prizrennel, a tavak vidékét és Monastirt, délen Epirusz nagyrészét (Csamuria). A londoni konferencia 1913. márc. 26-án hozza meg jóval az etnikai határon belül maradó kompromisszumos döntését, a végleges rendezésre fél év haladékot adva. Kívül marad a határon többek között délen Janina, keleten Ohrid, Struga, Dibra, Prizren, Djakovica, északon Ipek, Gusinje és a Zéta völgye.
Az albán határokat az 1913. dec. 17-i firenzei jegyzőkönyv véglegesíti, korrekcióként Albániának adva a Prizren alatti négyszöget. Az Epirusz felosztása miatt elégedetlen Görögország a döntésre válaszul elfoglalja Dél-Albánia 7,3 ezer km2-nyi területét Vallonáig (Szaszénosz szigetével), a területen ideiglenes kormányt alakít, és csak a nagyhatalmak 1914. febr. 13-i ultimátumára üríti ki atrocitások közepette március 1-én. A kényszeregyezséget a nagyhatalmi konferencia 1914. máj. 17-én ismeri el, ez tehát a 28,5 ezer km2 területű Durazzo/Durrës fővárosú független albán hercegség megalakulásának záródátuma.
A londoni konferencia által 1913. júl. 29-én elismert Albánia alkotmányát (1914. aug. 10.) egy Nemzetközi Ellenőrző Bizottság dolgozza ki. A trónra (az ifjútörökök támogatta muzulmán herceggel szemben) a nagyhatalmak Wilhelm von Wied német kapitányt ültetik 1914 márciusában. A kívülről is támogatott parasztfelkelések és lázadások következtében a herceg uralma hamarosan Durazzo és Valona környékére korlátozódik.
|
|
|
