A háború 1939-1941 közötti első időszakában - amikor a németek gyors győzelmére lehet számítani és az általuk megszállt területek nagysága korlátozott - a lengyel, majd a francia és jugoszláv ellenállásnak van viszonylagos jelentősége.
A Szovjetunió 1941 júniusi hadbalépésével, illetve jelentős európai területeinek német megszállásával (és 1941 decembere után az elhúzódó háború perspektívájával) kibontakozó tömegméretű partizánmozgalom erősödését segíti az 1942 végi sztálingrádi katonai fordulat. A megszállt országokban 1943-ra válik általánossá a fegyveres ellenállás.
A legjelentősebb partizánmozgalom a Szovjetunió nyugati területein bontakozik ki. Az 1944-re mintegy 1.933 ezer fegyverest számláló partizánhadseregek nagy területeket szabadítanak fel (229a. térkép). Az 1944-re fél-félmillió harcost számláló jugoszláv (229d. térkép) és francia, a 140 ezer fős görög (272. térkép), valamint a 70 ezres albán ellenállási mozgalom is nagyobb területeket szabadít fel. A partizánhadsereg katonapolitikai jelentőségét tekintve (bár a helyi viszonyok miatt területeket nem tudnak felszabadítani) kiemelkedő az 1944-re 350 ezres lengyel (229b. térkép) és 462 ezres olasz ellenállás szerepe.
Az ellenállás sajátos típusa az egyetlen népfelkelésre összpontosító akció (ha vannak is fegyveres előzményeik). Szlovákiában 1944 nyarán 80-100 ezres felkelésre kerül sor, amit a német csapatok októberre felszámolnak. Az 1944. szept. 9-i felkelésbe torkolló bulgáriai ellenállásnak a fordulat pillanatában 250 ezres fegyveres ereje van. Az egyetlen németellenes fordulatra összpontosító akciók tiszta formája Románia 1944. aug. 23-i átállása (229c. térkép), valamint az 1945 május eleji prágai felkelés.
Az ellenállási mozgalmaknak általában (a Szovjetuniót kivéve) kialakul a többnyire az adott ország londoni emigráns kormánya által irányított polgári és a kommunista párt által irányított moszkvai szárnya. A két, időnként és helyenként egymás ellen is fegyveres harcot vívó szárny néhol tragédiába torkolló viszonya a körülmények függvényében országonként változó: jó a kapcsolat a polgári és kommunista ellenállás között Csehszlovákiában, Jugoszláviában az erősebb kommunista ellenállás a maga javára dönti el a rivalizálást, Lengyelországban az erősebb polgári ellenállás a külső körülmények miatt már a háború alatt veszít a kommunista erőkkel szemben, Görögországban az ugyancsak domináns kommunista partizánhadsereg elhúzódó polgárháborúban szenved vereséget.
A szovjet megszállás alá kerülő országokban a világháború alatt, majd utána szovjetellenes fegyveres ellenállásra is sor kerül: Észtországban és Lettországban 1945-50 között 15-15 ezer, Litvániában 1944-52 között 30 ezer partizán, Lengyelországban 1944-47 között a Honi Hadsereg, Ukrajnában az Ukrán Felkelő Hadsereg/UPA harcol, s a Fogarasi-havasokban (Románia) is van ellenálló csoport.
|
|
|
