EMA » térképek » Köztes-Európa »
293. Országgyűlési választás Lengyelországban, 1989
 
   
Az 1989. ápr. 5-i megállapodás a szejm 460 helyéből 65 %-ot (299) fenntart a kommunista Lengyel Egyesült Munkáspártnak és szövetségeseinek (Egyesült Néppárt, Demokrata Párt, három kis katolikus szervezet), 35 %-ot (161) szabad választás dönt el. A felsőház (szenátus) 100 - 49 vajdaságból 2-2 (Varsó, Katowice 3-3) - tagját szabadon választják.

Az 1989. jún. 4-i (és 18-i) választáson a 27.362,3 ezer jogosult 62,3 (illetve 25,3) %-ának szavazatából 64,5 %-ot a Szolidaritás kap (kommunista blokk 26,4 %). Az első fordulóban 160-at szerez a szejm 161 helyéből (a másodikban a maradék egyet). A kommunisták a 299 fenntartott helyből az első fordulóban ötöt tudnak betölteni. A térkép a szenátusi választás eredményét mutatja. A Szolidaritás az első fordulóban 92 helyet szerez a 100-ból, a másodikban 7-et. Nem szerzi meg mindkét mandátumot az első fordulóban Slupsk, Bydgoszcz, Lódz, Radom, egyiket sem Leszczyn és Pilsk vajdaságban, Pilskben a másodikban is csak az egyiket (itt kerül be az egyetlen egyéb független). T. Mazowiecki szeptember 12-én hivatalba lépő kormányában a Szolidaritás 11, az ENP 4, a DP 3, a Parasztszolidaritás 1 minisztere és 1 független mellett a LEMP 4 tárcát kap.


293a) Parlamenti választás Lengyelországban, 1991

1 Demokratikus Unió

2 Liberális Demokrata Kongresszus

3 Centrum Polgári Szövetség

4 Szolidaritás

5 Egyesült Demokratikus Baloldal

6 Katolikus Választási Koalíció

7 független, illetve helyi

8 Kereszténydemokrata Párt

9 Népi Szövetség

10 Független Lengyelország Konföderáció

11 Egyesült Néppárt

12 Piast Népi Választási Szövetség


Az 1991. okt. 27-i első szabad választáson a 27.516,2 ezer jogosult 43,2 %-a vesz részt. Érvénytelen 669,3 ezer szavazat (5,4 %). Győz a liberális Demokratikus Unió 12,3 %-al (62 képviselő a 460-ból, 21 szenátor a 101-ből). Második a posztkommunista Egyesült Demokratikus Baloldal 12,0 %-al (60, 4), harmadik a Katolikus Választási Koalíció 8,7 %-al (49, 10), negyedik a nacionalista-populista Centrum Polgári Szövetség 8,7 %-al (44, 9), ötödik az Egyesült Néppárt 8,7 %-al (48, 8), hatodik a Független Lengyelország Konföderáció 7,5 %-al (46, 4), hetedik a "kormánypárti" Liberális Demokrata Kongresszus 7,5 %-al (37, 6), nyolcadik a Parasztszolidaritás 5,5 %-al (28, 0), kilencedik a Szolidaritás 5,1 %-al (27, 11). A német kisebbség jelöltjei (Opole, Gliwice, Katowice, Czestochowa) 1,2 %-ot érnek el (7, 1), a Sziléziai Autonómia Mozgalma 0,4 %-ot (2, 0).

A térkép a szenátusi választást mutatja vajdaságonként az első helyezett pártállása alapján. A 49 vajdaság 2-2 (Varsó, Katowice és Wroclaw 3-3) szenátort választ.


 

 
 
  <<| előző térkép

292. A daytoni békeszerződés, 1995

>>| következő térkép

294. Parlamenti választás az NDK-ban, 1990

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék