EMA » térképek » Köztes-Európa »
302. Parlamenti választás Horvátországban, 1990
 
   
Horvátországban az első szabad parlamenti választást 1990. ápr. 22/23-án (valamint május 5/6-án és 20/21-én) tartják. A választáson a pártok a Társadalmi-Politikai Tanács 80, a Községek Tanácsa 116 és a Társult Munka Tanácsa 160 helyéért, azaz összesen 356 mandátumért harcolnak.

A résztvevő politikai erők közül Demokratikus Változások Pártja (SDP) néven indul a Horvát Kommunisták Szövetsége (amely 1990. febr. 4-én lép ki a JKSZ-ből). Az ellenzék meghatározó ereje az 1989. jún. 17-én illegálisan megalakuló nemzeti konzervatív Horvát Demokrata Közösség (HDZ). Mellettük jelentős politikai erőnek számít a jugoszláv egység talaján álló reformer Nemzeti Megbékélés Koalíciója (KNS).

A választáson a 3.539,6 ezer jogosult 84,5 %-a vesz részt, érvénytelen 117,4 ezer szavazat (3,9 %).

A győzelmet - a pártok versengését tükröző Társadalmi-Politikai Tanács eredményei alapján - a nemzeti konzervatív HDZ szerzi meg 41,8 %-al, amivel 54 mandátumot szerez a 80-ból. A párt a 80 választókerületből 55-ben győz, közülük 27-ben abszolút többséggel. Legjobb eredményeit Vukovart leszámítva Kelet-Szlavóniában (Virovitica 56,4 %, Podravska Slatina 50,1 %, Nasice 52,5 %, Dakovo 61,6 %, Vinkovci I. 58,3 %, Vinkovci II. 60,9 %, stb.) - győz Osijekben is (I. 40,3 %, II. 33,7 %, III. 36,3 %) -, a Zágráb környéki Nyugat-Horvátországban (Dubrava I. 66,7 %, Dubrava II. 65,8 %, Vrbovec 46,1 %, Samobor 63,5 %, Zabok 61,4 %, Krapina 57,3 %, Duga Resa 58,3 %, Zlatar Bistrica 71,4 %, stb.), valamint a dalmát tengerparton egyrészt Zadar körzetében (Zadar I. 45,8 %, Zadar II. 71,9 %), másfelől Split környékén (Kastela 65,9 %, Drnis 57,9 %, Imotski 58,0 %, stb.) éri el. A főváros 11 választókerületében összességében 45,0 %-al győz.

Második helyre kerül az exkommunista SDP 23,6 %-al (12 mandátum). Összesen 15 választókerületben győz, közülük kettőben (Daruvar 57,1 %, Sisak II. 53,9 %) abszolút többséggel. Emellett az SDP és a Horvát Szocialista Szövetség közös jelöltjei 4,5 %-ot elérve 5 kerületben győznek. Legjobban szerepel a párt Délnyugat-Szlavóniában (Daruvar, Sisak) és Pulában (52,4 %), de győz a baranyai háromszögben (Beli Monastir 47,2 %) és Vukovarban (42,5 %), Karlovacon (41,4 %), Rijekában (I. 47,7 %, II. 47,5 %, III. 39,1 %), Opatijában (34,9 %), Trnjében (40,3 %), Porecben (35,9 %) stb., továbbá Gospicban (39,6 %) is.

Harmadik helyet ér el a Nemzeti Megbékélés Koalíciója 11,0 %-al (2), amely Varasdin II. választókerületében győz 34,5 %-al. A Szerb Demokrata Párt ugyan csak a szavazatok 1,6 %-át szerzi meg (1), azonban Knin körzetében 67,3 %-al abszolút győzelmet arat (SDP 18,5 %). Dubrovnikban független jelölt győz 57,2 %-al.

A Társadalmi-Politikai Tanács 80 helyéből a szerbek összesen 5 helyet szereznek (SDP/SSH 3, SDP és SDS 1-1).

A köztársasági elnököt a parlament választja meg a HDZ elnöke, Franjo Tudjman személyében.


 

 
 
  <<| előző térkép

301. Parlamenti választás Szlovéniában, 1990

>>| következő térkép

303. Parlamenti választás Szerbiában, 1990

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék