Finnország területe a svéd-orosz fennhatóságváltozás során (37b. térkép) 1833-ra 373,6 ezer km2-ben rögzül, az 1920-as függetlenség kapcsán (152. térkép) 388,2 ezer km2-re nő, az 1940-es moszkvai (208. térkép) és az 1947-es párizsi békével (236. térkép) a mai 338,1 ezer km2-re csökken.
Délnyugaton az orosz fennhatósággal 1811-ben Finnországhoz kerülő Áland-szigeteket az I. világháború után vitatja vissza átmenetileg Svédország (152b. térkép). Az 1940-es moszkvai békében Finnország a Szovjetuniónak kénytelen átengedni a Finn-öböl stratégiai fontosságú szigeteit (Suursaari, Seiskari, Lavansaari, Tytarsaari, Koivisto). Ezeket a szovjet fél 1944-ben, illetve 1947-ben megtartja.
Északon Lappföld 1751-es elcsatolásával 1776-1809 között csak Dél-Oulu marad finn terület. Az 1809-es fennhatóságváltozás nyomán rögzítik a finn-norvég (Teno-folyó) és orosz-norvég (Paats-folyó) határt. Északnyugaton Finnország megkapja Svédországtól a Tornio balpartját. Az 1920-as dorpati békében a Petsamoi korridort Oroszországtól a függetlenné váló finn államhoz csatolják. A Szovjetunió ebből 1940-ben visszaveszi a Halász- és a Közbülső-félsziget finn (nyugati) részét, majd 1947-ben az egész korridort, hozzávéve Jäniskoski vízierőművét és Nyskakoski duzzasztóját. Ezzel Finnország elveszíti egyetlen jégmentes kikötőjét.
Északkeleten a határ 1826-33-as pontosításával nyert terület jelentős részét (sallai körzet) a Szovjetunió 1940-ben elcsatolja, s 1947-ben megtartja.
Dél-Karéliában (209. térkép) az 1617-es sztolbovói svéd-orosz szerződéssel kerül Finnországhoz (Svédországhoz) a két világháború közötti határoknak megfelelő Ladoga-Karélia. A területet az 1721-es nystadi békében Oroszország visszaszerzi (Ingermanfölddel és Viborggal együtt) és Viborgi kormányzóság néven birtokolja, az 1743-as turkui békében hozzácsatolva néhány városerődöt (Savonlinna, Lappenranta, Hamina) és Uusimaa tartomány délkeleti részét a Kymi-folyóig. Az 1811. dec. 23-i rendelettel az egész területet visszaadja a nagyhercegségnek. A Finnországi Ügyek Bizottságát vezető Rehbinder (akkor megvalósítatlan, de 1911 augusztusában felmelegített) tervet dolgoz ki mintegy 25 helység (Kivennapa, Muola, Valkjärvi stb.) Oroszországhoz csatolására. A Szovjetunió 1940-ben a terület túlnyomó részét Viborg városával elcsatolja és 1947-ben megtartja.
Ideiglenesen nem gyakorol szuverenitást Finnország a Szovjetuniónak haditámaszpontként kényszerűen bérbe adott Hanko (1940-1941/1944), illetve Porkkala (1944/1947-1956) fölött. A Szovjetunó az 1962-es szerződéssel lehetővé teszi Finnországnak a Saimaa-tavat a Viborgi-öböllel összekötő, szovjet területen lévő csatorna használatát.
A szovjet birodalom 1991 őszi széthullásakor Finnország a nagyfinn igényeket deklarálva igényt tart Kelet-Karélia két finn tarományára (Repola, Porajärvi), valamint Ladoga-Karélia egyrészére. Igényeit mintegy fél év múltán 1992 tavaszán visszavonja.
|
|
|
