A Lengyel Királyság területén 1861-ben az itt elmaradó oroszországi földreform miatt parasztmozgalom bontakozik ki, a nagyobb városokban nemzeti jellegű tüntetések zajlanak.
Az elégedetlenkedők 1862-es tömeges besorozása a közvetlen oka az otthon és emigrációban régóta szerveződő felkelés 1863. jan. 22-i kirobbanásának, amely átterjed Litvániára, valamint Belorusszia és Ukrajna nyugati részére.
A lengyelek mellett Franciaország és Anglia áll ki. III. Napóleon 1863 márciusában javasolja Ausztriának a Lengyel Királyságból és Galíciából álló független lengyel állam helyreállítását osztrák főherceg vezetése alatt, továbbá Velence átengedését a formálódó Olaszországnak. Ausztria megkapná a francia segítséggel egyesült román fejedelemségeket, Poroszország annektálhatná Hannovert, Belgiumot felosztanák Franciaország és Hollandia között, a Rajna bal partján pedig - a területi rendezés kulcsaként - független ütközőállamot alakítanának ki Franciaország és Poroszország között. Ausztria a tervet elutasítja, mire Franciaország és Anglia 1863 áprilisában - egyedülálló diplomáciai lépésként - a cártól autonómiát követel a lengyeleknek. Az orosz visszautasítás után III. Napóleon európai kongresszus összehívását javasolja az 1815-ös határok általános revíziójának céljával. A javaslatot az érintettek általános elutasítása fogadja.
Határozottan Oroszország mellé áll viszont a bismarcki Poroszország: 1863 februárjában Pétervárott orosz-porosz katonai megállapodást kötnek (Alvensleben-konvenció), aminek értelmében Oroszország jogot kap arra, hogy a lengyel felkelők ellen porosz területen is katonai akciókat hajtson végre.
A 25-30 ezer felkelővel szemben (1831 óta a "Kongreszszusi Lengyelországnak" nincs saját hadserege) 100 ezres orosz haderő létszámát 490 ezer főre emelik, és a szétszórt, elszigetelt fegyveres megmozdulásokat - porosz és osztrák csapatok beavatkozása mellett - decemberre letörik (az utóvédharcok 1864 áprilisáig folynak). Hiába nyúl a felkelés vezetése az utolsó pillanatban az agrárreformhoz, népfelkelés nem indul meg.
A Miljutyin gróf irányította megtorlás során a felkelés öt vezetőjét kivégzik, 1.500 lengyel birtokot elkoboznak, 38 ezer főt Szibériába deportálnak. A Lengyel Királyság 1831 után (54. térkép) megmaradt autonómiáját és nemzeti intézményeit felszámolják, közigazgatását átszervezik (1866). A lengyel katolikus egyházat a szentpétervári papi kollégium alá rendelik, az egyházai javakat szekularizálják. A lengyel nyelvet is betiltva erőteljes oroszosítás kezdődik. "Lengyelország" helyett ettől kezdve hivatalosan a "Visztulai Kormányzóságok" elnevezést használják.
Az elsősorban a lengyel nemesség megbüntetésének céljával 1864. márc. 2-án életbeléptetett agrárreform során a lengyel parasztok megváltás nélkül a földdel együtt szabadulnak fel.
|
|
|